Mire figyeljünk a pénzügyi piacokon történő kereskedés során?

Néhány példa azon kereskedési magatartásformák közül, amelyek több tényező együttes mérlegelése és értékelése után piaci visszaélés szempontjából jogsértő magatartásnak és jogszabály szerint tiltott piaci manipulációnak minősülhetnek.

„Semleges ügylet”

Pénzügyi eszköz eladására vagy vételére vonatkozó megállapodás kötése vagyoni érdekeltségek vagy piaci kockázat változása nélkül, illetve ha a vagyoni érdekeltségek vagy piaci kockázatok átruházására összehangoltan cselekvő vagy egymással összejátszó felek között kerül sor – a MAR hatályba lépése óta az egyik leggyakrabban azonosított piaci visszaéléses magatartásforma hazai viszonylatban, számos piacfelügyeleti eljárásban szerepelt a megállapított jogsértő magatartás „elkövetési formájaként”. A lefolytatott eljárások közül kiemelhető annak a magánszemélynek a kereskedési magatartása, aki hosszabb időszakon keresztül, több részvénnyel is olyan kereskedési mintázatot követett, aminek eredményeképpen az érintett részvények teljes napi forgalmának döntő hányadát olyan ügyletek tették ki, amelyekben a vizsgálattal érintett személy volt az eladó és a vevő is. Kereskedési magatartásáról és a vizsgálati ügyletekkel kapcsolatban az eljárás ügyfele azt nyilatkozta, hogy sikeres vállalkozóként úgy gondolta, hogy a tőzsdézésben is kipróbálja magát és egyfajta szerencsejáték-függőséghez hasonlíthatóan nem tudta megállni, hogy a kiszemelt részvényekkel ne kereskedjen. Ehhez hozzátartozik az is, hogy azonosítható módon, a tőzsdei ügyletkötések elméleti hátterét nem térképezte fel,így végül a kereskedés racionalitása megkérdőjelezhető volt egyrészt az összesített eredményessége, másrészt az ésszerűtlen tranzakciók és ajánlatbeadások miatt. Zárásképpen pedig szembe kellett azzal is néznie, hogy a manipulációra alkalmasság okán a kereskedési magatartása még egy MNB piacfelügyeleti eljárásban hozott magas összegű bírságot és hivatalból tett feljelentést is magával vont.

„Vetítés”

Nyilvános tájékoztató felületen mutatott kereskedési megbízások adása, ügyletek vagy ügyletsorozatok kötése a pénzügyi eszközzel kapcsolatos piaci aktivitásra vagy árfolyammozgásra utaló benyomás keltése céljából. A gyakorlat nyelvén a kereskedő személy igyekszik egy látszatot fenntartani az érintett részvény keresleti-kínálati megítélésével kapcsolatban. Végső cél lehet a nyereség elérése, de akár csak a likviditás növelése is, a saját pozíció eredményes zárása és a részvényből történő kiszállás esélyének növelése érdekében. A vizsgálat alá vont személy kereskedési profilja és az összesített kereskedési kötéslista összevetéséből adódóan körvonalazható az e fajta magatartás.

„Rosszhiszeműen párosított megbízások”

Ugyanazon piaci szereplő vagy különböző, de egymással összejátszó felek által egyidejűleg vagy közel egyidejűleg, nagyon hasonló mennyiségre és hasonló árra vonatkozóan adott vételi és eladási kereskedési megbízások eredményeként végrehajtott ügyletek. Az MNB egyik ilyen típusú vizsgálatában megállapításra került, hogy több magánszemély, köztük egy tőzsdei kibocsátó vezető állású személye is, előre megbeszélt paraméterek alapján – így az ár, a mennyiségek, az időzítés és az eladói-vevői szerepek is meghatározásra kerültek – kötöttek az egyébként kevésbé likvid részvényben olyan volumenű tőzsdei ügyletet, ami az érintett részvény historikus adatai szerint kiugrónak számított.

„Megbízáshalmozás”

Kereskedési megbízások nagy számban történő bevitele és/vagy visszavonása és/vagy frissítése, amelynek célja a többi piaci szereplő elbizonytalanítása – és ezáltal folyamataik lelassítása – és/vagy a saját stratégia elrejtése. Nevéből adódóan a manipulátor célja, hogy a megbízások nagy számával a vetítéshez hasonlóan hamis képet adjon az érintett részvény keresleti-kínálati helyzetéről. A megbízások folyamatos beadása és visszavonása, főleg, ha azok volumenüket tekintve mérhetően nagyobbak a részvényben szokásos addigi megbízásoknál, arra ösztönözhetnek más befektetőket, hogy addigi pozíciójukat hozzáigazítsák a változó ajánlati képhez. Az utóbbi évek egyik eljárásának ügyfele, a „kedvenc” papírjában olyan nagyságrendben adott be és vont vissza vagy módosított megbízásokat, amely még az intézményi befektetők kereskedési magatartásához mérten is nagyobb volt, nem beszélve arról, hogy ezek a megbízások sokszor percek alatt kerültek ki- és be az ajánlati könyvbe.

„Rétegzés”

Nagy számú vagy nagy volumenű, többnyire, de nem feltétlenül a piaci ártól távoli, valótlan megbízások adása az ajánlati könyv egyik oldalán annak érdekében, hogy elősegítse az ajánlati könyv másik oldalán adott valós megbízás végrehajtását. Ugyanakkor a valós megbízás teljesülésekor a valótlan megbízások visszavonásra kerülnek. Az összetettebb és tudatosabb félrevezetés egyik magatartásformája. Az egyik piacfelügyeleti eljárás ügyfele felismerte azt a logikát, hogy egy viszonylag alacsonyabb likviditással rendelkező részvény esetében, ha jó áron szeretne részvényeket eladni, akkor ehhez azzal tud rásegíteni az eredményes tőzsdei folyamatokra, ha ellenoldalon, azaz vételi szerepben, látszólag magas vételi nyomás befolyását keltve tesz be különböző árszinteken ajánlatokat. Az egyre magasabb vételi árszintek és a megjelenő, az ellenoldali mennyiségeknél jóval magasabb ajánlati mennyiségek újrapozicionálásra ösztönzik a befektetőket, mindezzel azt eredményezve, hogy az eredeti ajánlati könyvhöz képest kedvezőbb állással tud a részvényeitől megválni, magyarul eladásai magasabb árszinteken történnek. A folyamat végén a vételi szerepű „álajánlatok” visszavonásra kerülnek.

A fenti magatartások minősítése kapcsán összességében elmondható, hogy önmagában az a tény, hogy bizonyos ügyletek objektív alapon hamis vagy félrevezető jelzéseket adnak, vagy adhatnak az adott pénzügyi eszköz kínálata, kereslete tekintetében, már megállapíthatóvá teszik a piaci manipulációt. A piaci manipuláció már akkor is megvalósulhat, ha csak a lehetősége áll fenn annak, hogy az ügyletek hamis vagy félrevezető jelzéseket közvetíthetnek a tőkepiaci szereplők felé. Fontos tehát, hogy a piaci szereplők megbízásaik beadásakor kellő körültekintéssel járjanak el. Még racionális gazdasági érdek fennállása, igazolhatósága esetében sem élveznek mentességet azok a kereskedési magatartásformák, amelyek alkalmasak lehetnek tiltott piaci manipulációra.